Tagadhatatlanul olyan világban élünk (mindig is ilyen világban éltünk), amiben leselkednek veszélyek ránk és a gyerekeinkre, amikre fel kell készítenünk és amiktől meg kell védenünk őket. Igaz sajnos, hogy lehetnek felnőttek, akik ártani akarnak a gyerekünknek, bár szerencsére nagyon nagyon ritka és kicsi az esélye, hogy találkozunk vele, de biztosan tovább csökkenthetjük a veszélyét bizonyos óvintézkedésekkel. Azonban a “csúnya bácsik” és “rossz emberek” fogalmára nincs szükség. Miért? Vegyük sorra!
Ha azt a képet alakítod ki a gyerekben, hogy a rossz emberek bántják a gyerekeket, mindenki más pedig ártalmatlan, az egyszerre okoz szorongást és ad hamis biztonságérzetet. Ez alapján ugyanis a biztonsághoz vezető út az, ha felismerjük a rossz embereket. Igen ám, csakhogy miről ismerszik fel a rossz ember? Néni is lehet vagy csak bácsi? Fiatal is lehet vagy csak idős? Kedves is lehet, vagy biztosan mogorva? Vagy éppen fordítva, az a gyanús, aki kedves? Ha az utcán egy néni kedvesen rám mosolyog, ha a villamoson megkínál a ropijából, akkor veszélyben vagyok? Ne álljon szóba idegenekkel? Szóval az idegenek félelmetesek? És a kedves bácsi, akivel anya beszélgetett a buszon? És akitől megkérdeztük, hogy merre kell menni? És a hajléktalan, aki kért egy kis pénzt? Hú, ő öreg is, bácsi is, csúnya is, büdös is… Na ő akkor egészen biztosan félelmetes rossz ember… Azt hiszem, ezzel egy életre ki is lehet irtani a társadalmi szolidaritás érzését.
Persze fontos, hogy a gyerekem ne menjen el a hajléktalan bácsival bármit is ígér. De az is igaz, hogy a gyerekem ne menjen el sehova anélkül, hogy szólna annak, akivel érkezett, aki vigyáz rá. A kedves nénivel se, a szomszéddal se, de igazából még az apukájával se. Ha bárhova menni akar, szóljon! Ha pedig szól, akkor már biztonságban van.
Na és mi van akkor, ha a gyereket valaki a családból vagy a közeli ismerősi körből bántja. Mert sajnos ez sokkal gyakoribb, mint az, hogy idegen támadna. Persze ha ilyen történik, az borzasztó nagy trauma attól függetlenül is, hogy mit hallott korábban a rossz emberekről, de ha a világot jó és rossz emberekre osztjuk, akkor nagyon nehéz feldolgozni, sőt már felismerni és bevallani is egy család által szeretett, elfogadott személy bántását. Ha valakiről úgy tudjuk hogy jó ember, és nem csinálhat rosszat, akkor biztos csak én értelmezem rosszul, biztos velem van a baj.
Az a helyzet, hogy a világ nem jó és rossz emberekből áll, hanem emberekből, akik több-kevesebb jót és több kevesebb rosszat cselekszenek. A jók nem ütik ki a rosszakat és a rosszak sem ütik ki a jókat. (Pedig milyen gyakori például nők elleni erőszaknál hogy az elkövetőt mint tisztességes embert állítják be, aki mondjuk jótékonykodik, remek apa, vagy kiváló orvos, nagy művész. De ezek sajnos olykor megférnek egymás mellett.) Így hát ahelyett, hogy azon moralizálnál hogy vajon meddig terjed a jó és hol kezdődik a rossz (vajon aki néha fellöki a kistesóját az már rossz ember?), inkább beszélj jó és rossz viselkedésről, és arról, hogy mi veszélyes és mi biztonságos.
De akkor mégis mit tehetsz, mondhatsz, taníthatsz a gyereknek, ami nem kelt szorongást, viszont növeli a biztonságot (és a biztonságérzetét)? Ahogy a Pozitív Fegyelmezésben máskor is, ebben a helyzetben is jobb, ha ahelyett, hogy mit ne csináljon, arra tanítod, hogy mit szabad. Törekedj egyszerű szabályokra, ami alól nincs kivétel. Az a legjobb, ha olyan szabályokat alkotsz, amiket te is betartasz.
Ahelyett hogy ne álljon szóba idegenekkel (amit mi magunk napjában százszor is megteszünk), egyezzetek meg abban, hogy ha bárhova el akarna menni, akkor szóljon! (Mi se hagyjuk őt ott sehol szó nélkül.)
Mondd el neki, hogy ha bárki olyat csinál, ami neki rossz, ijesztő, vagy kellemetlen, akkor szabad szólnia, kiabálnia, elfutnia, nem kell szót fogadnia és udvariasnak lennie.
Közlekedéskor, vagy olyan helyen, ahol elveszíthetitek egymást, legyen szabály, hogy mindig lásd és ő is lásson téged, ennél messzebb nem mehet el tőled.
Nem árt szólni arról is, hogy ha nem látod őt, akkor kiabálni fogod a nevét, és azt szeretnéd, hogy ő is kiabáljon vissza – mondja el hogy hol van, mit lát, vagy ha ezt nem tudja, mondja csak azt, hogy itt vagyok, hogy a hangja alapján megtaláld.
Ha előfordulhat, hogy elveszítitek egymást, például nagy tömegben, akkor jelöljetek ki egy találkozási pontot, ha van olyan hely, ahová ő is odatalálhat, vagy egyezzetek meg abban, hogy ő egyhelyben marad és nem mozdul, te fogod megkeresni őt.
A veszedelmek részletgazdag ecsetelése helyett pedig nyugodtan indokolj azzal, hogy így biztonságos.