Túl szigorú? Túl engedékeny?

Annyiszor hallom a kérdést, hogy vajon hogy lehetne megtalálni az arany középutat a túlzott szigor és a túlzott engedékenység között. De szerintem ezt nem érdemes annyira keresni. Nem attól leszel engedékeny, hogy ezt vagy azt a dolgot még megengeded-e. Az engedékeny szülő nem arról ismerszik meg, hogy engedi-e, hogy a gyerek csokit egyen, mezítláb legyen vagy kifesse a körmét. Az engedékeny szülő onnan ismerszik meg, hogy azt is megengedi, amit nem szeretne megengedni, azt is hagyja megtörténni, amit nem engedett meg. Ebben egyébként eléggé hasonlít a tekintélyelvű szülőre, aki szintén hagyja, csak utólag megbünteti érte a gyereket. A demokratikus nevelési szemléletek valójában nem a tekintélyelvűség és az engedékenység között vannak félúton, hanem eleve máshogy működnek. A tekintélyelvű és az engedékeny nevelés is igazából csak utólag reagál az eseményekre. Esemény előtt esetleg fenyeget, zsarol, ígérget vagy kérlel, aztán nagyon drukkol, hogy a gyerek azt csinálja, amit a szülő szeretne. Esemény után pedig szid, büntet, kiabál, ha tekintélyelvű, és vállat rándít, sajnálkozik vagy lelkifurdalást kelt ha engedékeny. A Pozitív Fegyelmezésnek eleve más a kiindulópontja: a Pozitív Fegyelmezés tanít, és főleg megelőzéssel (még a gaztett előtt) és megakadályozással (gaztett közben) dolgozik. Utólag már főként csak együttérez, kérdez és meghallgat, helyrehoz, és, ismét csak megelőz. Mondjak példákat? Na jó!

A Fegyelmezésnek tulajdonképpen két fő területe van: amikor azt szeretnénk, hogy a gyerek csináljon valamit, és amikor azt szeretnénk, hogy valamit ne csináljon.

Ha szeretnénk, hogy a gyerek megcsináljon valamit, például rendet rakjon a szobájában, akkor a hagyományos gyereknevelés szerint megkérjük, megfenyegetjük vagy jutalmat ígérünk neki, aztán ha nem történt meg, akkor újra megkérjük, vagy nagyobb jutalmat ígérünk neki, aztán egy idő után megcsináljuk helyette ha (épp) engedékeny kedvünkben vagyunk, vagy megszidjuk, tovább fenyegetőzünk és megbüntetjük, ha (épp) szigorúak.

Ha Pozitív Fegyelmezést alkalmazunk, akkor nem megkérjük, hanem egyezséget kötünk, amiben a gyereket is meghallgatjuk, és jelen vagyunk, felügyeljük, hogy megtörténjen, amiben megegyeztünk.

Ha azt szeretnénk, hogy a gyerek valamit ne csináljon, például ne verekedjen a játszótéren, akkor az engedékeny szülő a lelkére beszél, a tekintélyelvű pedig megfenyegeti, majd a következő alkalommal büntet.

A Pozitív Fegyelmezést követve már a játszótérre menet beszélgetünk arról hogy mit szabad és mit nem, ott vagyunk vele, amikor mással játszik és segítünk neki a konfliktusok kezelésében. Ha ütni próbál akkor igyekszünk elkapni a kezét, kiemeljük a szituációból, megvárjuk, amíg megnyugszik, megbeszeljük hogyan lehetne jobban és csak ezután folytatjuk a játékot.

Ezek persze leegyszerűsített példák, és az ember nem szigorú, engedékeny vagy demokratikus szülő, hanem az egyes szituációkat kezeli szigorúan, engedekényen vagy a Pozitív Fegyelmezés eszközeivel. De a lényeg benne van: ha jól akarsz kezelni egy helyzetet, akkor ne az aranymetszést keresd a tekintelyelvűség és az engedékenység között, hanem azt, hogy mit szeretnél tanítani a gyerekednek.

Ez jó kiindulási pont ahhoz is, hogy eldöntsd, hogy valamit engedj-e vagy sem. Mit szeretnél tanítani neki? Hogyan szeretnéd, hogy felnőttként viselkedjen? Ha valamit felnőttként nem szeretnéd, hogy csináljon (például bántson másokat, szemeteljen, vagy rongáljon), akkor azt gyerekként se hagyd. Ha valamit szeretnéd, hogy felnőttként csináljon, akkor azt ne tiltsd – találj rá módot, ahogy biztonságos és számodra is elfogadható. Figyelj saját magadra, arra, hogy neked hol a komfortzónád! Ha ott sikerül meghúznod a határokat, akkor stabilan fogod tudni tartani őket. Ha szűkebbek, akkor könnyen elbizonytalanodhatsz, ahogy a gyermek feszegetni kezdi, ha pedig tágabbak, az olyan feszültséget kelt, amit valószínűleg úgyis a gyereken vezetsz le, például nyaggatással, piszkálással, érzelmi zsarolással, lelkifurdaláskeltéssel.

Szóval azt, hogy mit engedsz meg és mit nem, azt ne a rossz szülőségtől való félelem vezérelje, hanem az, hogy mit szeretnél tanítani a gyerekednek! Azt pedig, hogy hogyan engedd vagy ne engedd, vezérelje az, hogy hogyan tudsz neki segíteni abban, hogy sikerüljön.

Közzétéve: Kepes-Végh Juli

Pozitív Fegyelmezés Szülőoktató

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: