Nem szeretem, ha a Pozitív Fegyelmezés eszközeire mint trükkökre tekintenek, hiszen ezeknek a módszereknek egyáltalán nem az a célja, hogy a gyereket belemanipulálja abba, amit a szülő szeretne. Éppen ellenkezőleg! Ezeknek az eszközöknek az a célja, hogy hosszú távon fontos dolgokat tanuljon – kellemes mellékhatása lehet, ha eközben a gyerek azt csinálja, amit mi szeretnénk.
A dackorszak során a gyereknek nem az az elsődleges célja, hogy a korlátokat ledöntse, és velünk ellenkezzen, még ha sokszor így is érződik, hanem az, hogy a saját akaratát, személyes erejét, döntési képességét megélje. Korlátokra, keretekre továbbra is szüksége van, de ha direkt szembenállást érzékel, akkor robban. Azonban sokszor nem ő az, aki ezt az egymásnak feszülést megteremti, hanem mi, akik hajlamosak vagyunk azonnal bekeményíteni, ha úgy érezzük, hogy megkérdőjelezik a szavunkat. Az alábbi eszközöket azért mertem trükknek nevezni, mert tartalmilag nem változtatunk a mondandónkon, csak a megfogalmazáson – ez mégis elegendő ahhoz, hogy ne helyezkedjünk szembe egymással, így se mi, se a kétéves ne érezze magát provokálva. Tulajdonképpen a legfontosabb, hogy elkerüljük a “nem” szó használatát, és a direkt utasításokat! Mindkettő vörös posztó egy dackorszakos gyerek számára, ráadásul minél többet hallja a nemet, annál többet fogja mondani is. Meghúzhatjuk a kereteket ezek nélkül is, közben ráadásul ő is gyakorolhatja a személyes erejét, tehát mindenki nyer!
Kétféle szituáció jelent komoly nehézséget egy dackorszakos gyerek mellett – az, ha valamit, amit akar, nem engedünk neki, és az, ha mi szeretnénk, hogy valamit megcsináljon, mivel azt és csak azt akarja, ami az ő fejéből pattant ki. De mit lehet ezzel kezdeni?
Ne mondd ki a nemet!
Sok esetben a gyerekeket nem zaklatja fel annyira, ha nem történik meg, amit akarnak. Ha viszont nem-et hallanak, az vörös posztó. Ráadásul minél többet hallják, annál többet mondják is, ezért tulajdonképpen minden megspórolt nemmel két balhét tudunk megúszni. Félreértés ne essék, egyáltalán nem azt mondom, hogy kapjon meg mindent a gyerek, amit szeretne. Egyszerűen ne a szavaiddal, hanem a tetteiddel (illetve azok hiányával) állítsd fel a korlátot. Nem attól, hogy megmagyarázod neki, hogy nem kap csokit, és már nem is kéri, vagy nem sír utána, hanem attól, hogy valójában nem kapja meg. Akkor mit mondj?
- Reagálj arra, hogy megértetted, amit szeretne
Sok esetben nem is muszáj válaszolnod, elég csak például hümmögnöd, pláne, ha még csak egy szavas mondatokat használ. Például ha ő azt mondja, hogy “Játszótér”, és te azt válaszolod, hogy “Kicsim, most sajnos nem mehetünk játszótérre, tudod, már vacsoraidő van”, akkor nagy balhé várható. Ha ehelyett azt válaszolod, hogy “Mhm, játszótér”, akkor lehet, hogy ennyiben meg is egyezhettek. Ha már jobban beszél, és azt mondja, hogy “Akarok játszótérre”, akkor is sokszor megúszható a vihar, ha elismétled, hogy “akarsz játszótérre”, vagy csak azt, hogy “Értem.” - Mondd csak azt, hogy mi fog történni
Azzal is egyértelmű, de nemmentes határt lehet szabni, ha azt mondod, ami történni fog (ahelyett, ami nem fog történni). “Kakaóscsiga!” “Zsömlét veszünk”. “Játszótérre akarok!” “Most megyünk vásárolni, aztán haza.” - Mondj igent, és tedd hozzá, hogy mikor lehet!
Ahelyett, hogy “Nem, majd délután”, azt is mondhatod, hogy “Jó, majd délután.” A két mondat tartalmilag teljesen megegyezik, a fogadtatása azonban egészen más lehet – még nekünk felnőtteknek is. Ez akkor is jó módszer, ha te szeretnéd, hogy megcsináljon valamit – a következő beérkező kérése esetén válaszold azt, hogy jó, amikor te is, akkor én is. Például: “Jó, amikor a helyére raktad a kabátodat, mesélek.” Vagy: “Amíg visszateszed a könyvet a helyére, öntök neked inni.”
Ne utasíts!
Hasonlóan kiborító egy dackorszakos számára, ha utasítást hall. Az agyunk alapvetően úgy van programozva, hogy ha utasítást hall, akkor álljon ellen. A dackorszak során ennek az intenzitása megszázszorozódik. De semmi baj, meg lehet fogalmazni azt, amit szeretnénk, máshogy is.
- Adj választási lehetőséget
A kicsik számára az a legfontosabb ebben az időszakban, hogy megtapasztalják, van hatalmuk az életük felett. Mi üzeni ezt jobban annál, mint ha választhatnak! Vedd fel a cipődet helyett a piros vagy a kék cipődet veszed fel? Szállj ki a kádból helyett anya vagy apa vegyen ki? Pakolj el helyett az autóval vagy a vonattal szeretnél kezdeni? A lényeg, hogy számodra mindkét választási lehetőség egyformán jó legyen. Ha az egyik választási lehetőség egy fenyegetés, amit úgysem tartanál be, az nem igazi választási lehetőség, és a gyerekek hamar átlátnak a szitán. - Kérdezz!
De ne azt, hogy megcsinálja-e, amit szeretnél, mert garantáltan nem lesz a válasz! Kérdezz olyat, amire válasz lehet a cselekvés, amit tőle szeretnél! Hová kell tenni ezt a játékot? Hol szoktunk vacsorázni? Mit kell még csinálni lefekvés előtt? - Ne dumálj, cselekedj!
Mi felnőttek, annyit tudunk dumálni, de ezek a kis krapekok még a tettekből tanulnak, és egyáltalán nem várható el tőlük a szófogadás. Nem kell rávenned egy totyogóst, hogy hazajöjjön veled a játszótérről, mielőtt felnyalábolod és elindulsz vele! Szólj neki (5 perccel, egy csúszással, egy hintapalintával) előre, aztán amikor itt az ideje, kapd fel kedvesen de határozottan, és közben dumálj! Ha olyat csinál, ami veszélyes vagy tilos, akkor figyelmeztetned sem kell, azonnal állítsd le, kapd fel, hozd el, szedd le, és közben használd a fenti eszközöket!
+1 Bónusz, Vekerdy Tamástól (is)! Nem kell minden csatát megvívnod, nem kell minden harcba beleállnod! Belefér, ha nem illenek egymáshoz a ruhái, ha az otthoni játékhoz nem akar nadrágot venni csak bodyt, ha kolbásszal eszi a mézeskalácsot. Majd felöltöztök induláskor, és ha nem finom a kolbászoskalács, akkor úgysem eszi meg! Azokat a csatákat vívd meg, amik számodra fontosak! Ezekből is van épp elég.
