Avagy mit kezdjünk a hazugsággal?
Amikor a gyerekünk hazudik, azonnal megszólal a szülői vészjelzőnk, és pirosan villogni kezd. Ez a terület szinte mindenkinek vörös posztó, és általánosságban nagy az egyetértés abban, hogy erről azonnal le kell szoktatni. Mi lesz belőle különben később???
Ugyanakkor, bármennyire tűnik is egyértelműnek a hazugság morális megítélése, a valóságban a felnőtt világban ez erősen szürke zóna. Vannak helyzetek, amikor a hazugság társadalmilag elvárt az igazsággal szemben (pl: a “De örülök, hogy látlak!”, “Fodrásznál voltál, jó a hajad!”, “Köszönöm, jól vagyok.” és a “Nagyon finom volt a süti köszönjük.” például a legtöbb esetben jóval elfogadottabbak, mint az igazság). És még egy millió másik helyzet van a felnőtt világban, amikor a hazugság szürke zóna. Nem szoktak felszaladni a szemöldökök, ha az ember azt mondja az ellenőrnek, hogy csak otthon felejtette a bérletét, vagy a parkolóőrnek, hogy csak egy pillanatra szaladt el, amikor egy programra “sajnos közbejött valami”, de még akkor sem, amikor valaki a gyerekének azt mondja, hogy ha nem jön, akkor ott hagyja a játszótéren, a csoki amit kapott elfogyott, a Mikulás pedig nem hoz ajándékot ha így viselkedik. És ebből nem csak az a tanulság, hogy bort iszunk és vizet prédikálunk, mostantól tessék nekünk felnőtteknek is erkölcsösebb életet élni, hanem az is, hogy a társadalmunkban a hazugságnak megvan a helye és a szerepe. És mivel a gyerekek (is) arra figyelnek, amit csinálunk, nem pedig arra, amit mondunk, ezért nem fogjuk tudni őket megvezetni azzal, ha hangosan, sokszor, vagy dühösen ismételgetjük hogy a hazugság bűn.
Persze egy percig sem állítom, hogy ne lenne a hazugságnak olyan árnyalata, ami egyértelműen elfogadhatatlan. Ilyen például az, amikor rosszindulatból, vagy ártó szándékból hazudik valaki. Szerencsére azonban minden más olyan tett, ami rosszindulatból vagy ártó szándékból születik, az pont ugyanígy tilos, ezért ezt kérdéskört ebből az irányból hatékonyabban és egyértelműbben meg lehet fogni: másnak ártani, (nem fizikai) fájdalmat okozni az eszköztől többé-kevésbé függetlenül tilos.
A tapasztalat az, hogy a gyerekek koránt sem ártó szándékkal szoktak hazudni, hanem épp ellenkezőleg: azért hazudnak, hogy elkerüljék a büntetést, a szidást, vagy a kritikát, vagy akár csak azt, hogy haragudjunk rájuk vagy csalódást okoznak nekünk, az legalább akkora szorongást kelt bennük, mert ők még nem biztosak abban, hogy a hibáik ellenére is feltétel nélkül elfogadjuk és szeretjük őket. (Vajon nekünk milyen szerepünk van az ő kételyeikben?) Amikor hazugságon kapjuk őket, akkor könnyen mondjuk, hogy “nem azért haragszom, amit csináltál, hanem azért, mert nem mondtad meg az igazat”. De érdemes őszintén magunkba nézni: ha nem lett volna hazugság, akkor sem haragudnék azért, amit csinált?
A hazugságnak egy másik árnyalata a vetítés, a valóság elferdítése, azaz fantáziahazugság, ami az óvodások esetében kornak megfelelő viselkedés, a fantázia erőteljes működésével és a valóság és képzelet határának bizonytalanságával magyarázható. Jane Nelsen szerint ezt a fajta hazugságot végképp nem érdemes ezt a viselkedést pellengérre állítani. Inkább, amikor csak lehetséges, be kell szállnunk a játékba, és lelkesen figyelni, ahogy a gyermekünk kreativitása fejlődik.
Persze az igazmondás mindig jobb, mint a hazugság (bár az elhallgatásra ez már nem feltétlen igaz), de ehhez megfelelő eszközökkel (vagy képességekkel) kell rendelkeznünk, amik kiválthatják a hazugságot – például tudnunk kell visszautasítani megbántás nélkül, és felelősséget kell vállalnunk a tetteinkért, el kell tudnunk viselni mások haragját, vagy neheztelését. Ezeken a területeken rengeteget segíthetünk a gyerekeinknek a Pozitív Fegyelmezés eszközeivel, és a saját személyes példánkkal. De ehhez először magunkba kell néznünk, hogy lássuk, hogy vajon az, ahogy mi kezeljük ezeket a helyzeteket, az vajon az-e, amit tanítani akarunk.
Na de térjünk mostmár a lényegre! Mit tehetsz, ha a gyereket hazugságon kapod?
Mint minden más viselkedésnél, itt is a viselkedés mögötti okot kell megkeresni és kiiktatni. Ha a gyerekem azért hazudik, mert fél a következményektől, akkor érdemes olyan következményeket bevezetni, amik nem félelmetesek, hanem a hiba helyreállítását tűzik ki célul, és érdemes energiát fektetni abba, hogy megmutassuk és megtanítsuk a gyereket, hogy a hibák nem szégyellni való dolgok, hanem az élet és a tanulás természetes velejárói, amik nélkül nem létezhet siker. Ha a gyerek azért hazudik, mert el szeretne érni valamit, akkor tanítsunk neki jobb eszközöket, amikkel elérheti a célját.
Kerüljük el azokat a helyzeteket, mondatokat, amik hazugságra ösztönöznek, például a “Meg ne tudjam…” kezdetű mondatokat. Ha tudod, hogy nem, akkor ne kérdezd meg, hogy megmosta-e a kezét, inkább kérdezd azt, hogy mit kellene csinálnia evés előtt.
Nem érdemes direkt támadást indítani a hazugság ellen akkor sem, amikor épp hazugságon kapjuk a gyereket, elegendő csak átlátni a szitán, és a hazugság mögött meghúzódó problémát kezelni. Például ha azt mondja, hogy Amikor letagadja, hogy ő volt, fókuszáljunk a helyrehozásra. Ha szembesítjük, maradjunk tárgyilagosak: “Én azt gondolom, hogy ma már ettél csokit.” “Én úgy láttam, hogy te lökted fel”. Azt is kimondhatod őszintén, hogy neked ez hazugságnak tűnik. Ha azt is hozzáteszed, hogy az emberek általában akkor hazudnak, ha félnek valamitől, esetleg megkérdezed, hogy vajon te mit te mit tehetsz, hogy el merje neked mondani az igazat, akkor nem valószínű, hogy úgy érzi majd, hogy védekeznie kell.
Ne hagyd magad manipulálni! Ha tudod, hogy azért hazudik, hogy elérjen valamit, amit nem kapna meg, ha az igazat mondaná, akkor mondj nemet más indokkal, vagy ellenőrizzetek közösen! Ha a testvérét próbálja bemószerolni, akkor ajánlj neki eszközöket, amivel maga oldhatja meg a problémát! Ha nem ér célt a hazugsággal, akkor nem is fogja használni, hiszen minek?
Értékeld, amikor egy nehéz helyzetben igazat mond! Adj pozitív visszajelzést, emeld ki a bátorságát, őszinteségét, becsületességét, felelősségvállalását, és segíts neki a helyrehozásban! Alakítsd úgy, hogy jobban megérje az igazat mondani, mint egy hazugságot!
Mesélj neki a hazugság természetes következményérő:, a bizalomvesztésről meséken (például a Farkast kiáltó juhász), saját történeten, bábozáson, beszélgetéseken keresztül.
De a legfontosabb: teremts annyira biztonságos, szeretetteljes és elfogadó közeget, amiben el merik mondani az igazat.