Hogyan szúrtuk el az esti altatást, és aztán hogyan hoztuk helyre

Az utóbbi időben egyre hosszabbra húzódtak az altatások. Fülűnyúl dajdajozott és nem hagyta aludni Csajszibarackot sem, aki egyébként maga is nagyon igyekezett nem elsőként elaludni, én pedig egyre türelmetlenebbül viseltem a másfél – 2 órás, mindkettőnket lefoglaló programot. Úgyhogy elődöntöttük, hogy változtatunk.
Mivel maga az elalvás az ő felelősségük, és ha a fejem tetejére állok se tudom rájuk kényszeríteni, hogy gyorsabban elaludjanak, ezért inkább saját magunkról döntöttünk, arról, hogy mi mit fogunk csinálni. Az új rendszer az lett, hogy 8-tól mese, fél9-től lámpaoltás, 9-ig közöttük fekvés (ez eddig is így volt, de ami az újdonság), mi 9-kor (vagyis amikor a hosszú mutató teljesen felér) kijövünk. Ők pedig elfoglalhatják magukat, amíg sikerül elaludniuk.
Ezt az infót velük is megosztottuk, még valamikor napközben, és nagy meglepetésre nem borultak ki, sem akkor, sem amikor eljött az idő. Azt hittük, ez jó jel, de nem volt az. Miután kijöttünk, azonnal felkeltek, festettek, játszottak, röhögcséltek. Amikor Fülünyúl 11-kor hulla fáradtan csicsíja babáját követelt (ez az ő szóhasználata), akkor bementem, megszoptattam, és 3 perc múlva mindkettő aludt.
Ez nem egészen az volt, amit elképzeltem, de gondoltam, első napnak oké, meg hát ezen is túl kell esni, meg hát a két csaj kapcsolata sem volt annyira rózsás az utóbbi időben, jól jön az a csapatépítés. De a következő két nap is ugyanígy zajlott.
Két nap összekacsintós heherészés után a harmadik estére rájöttünk, hogy ez így nem lesz jó! Szigorítottunk a szabályokon: az ágyban kell elfoglalniuk magukat, amíg elalszanak. A szabályok lefektetése azonban nem sikerült éppen kedvesre és határozottra, (márminthogy felváltva veszekedtünk velük) így aztán nem is vát be. Aznap este ugyan megszeppenve elaludtak gyorsan, de másnaptól ugyanúgy 11-ig hancúroztak, csak mindezt az ágyban, könyvekkel tették. Az elalvás is végül ugyanúgy cicivel, és így közvetve Csajszibaracknak is anyával sikerült. Szóval nem voltunk a helyzet magaslatán.

Muszáj volt pontosabban megfogalmazni, és határozottabban betartatni, a szabályokat (basszus) Ennek fényében másnap már délután elmondtam, az esti szopi alatt pedig ismét felidéztük, hogy mi is a rendszer: aki anyával-apával szeretne elaludni, annak ezt 9-ig van ideje megtenni, aki addig nem szeretne elaludni, az utána csöndben, ágyban fekve próbálhat elaludni egyedül. Ehhez, ahogy eddig is, választhatnak zenét, vagy hangoskönyvet, de csak a nyugisabbak közül, mivel az elmúlt pár napban a Süsü meg az Iszkiri korántsem szolgálta az elalvást.
Lelkesen bólogattak, de aztán, amikor a megvalósításra került a sor, már kevésbé lelkesedtek, nem számítottak rá, hogy komolyan gondolom, így először bepróbálkoztak a randalírozással, aztán a kimászkálással, és a mégisaludjvelem műsorral is, de sikerült minden alkalommal nyugodtan, kedvesen, határozottan visszakísérni őket az ágyukba. Fülűnyúl igencsak nekikeseredett, amikor rájött, hogy tényleg szopi nélkül kell aludni (mielőtt kijöttem, szóltam, hogy most lehet még szopizni, utána nem, dehát hitte is meg nem is), de mivel a bölcsiben és a nagyinál is remekül megy, ezért tudtam, hogy itthon is sikerülni fog.

És sikerült! Azóta mindkét gyerek tudja, hogy ez megy nekik: Csajszibarack igyekszik elaludni, amíg még benn vagyunk, de nem esik kétségbe, ha nem sikerül. Fülűnyúl általában már 3/4 9-kor mondogatja, hogy anya kimegy, és miután kijöttem, 5 perc után durmol. Mivel ez ilyen szuperül működik (hacsak Fülűnyúl nem délután 3 után kezdi a déli alvását), visszakérték és visszakapták a Süsüt is az alváshoz, mi pedig tovább csavartunk a dolgon, és heti 1-1 este csak anyás vagy csak apás alvás van. A családi béke pedig helyreállt.