Ezekben az összezárt időkben méginkább szükségünk van nekünk szülőknek is arra, hogy a gyerekeink nélkülünk is le tudják foglalni magukat, hogy dolgozni, főzni, vagy akár kikapcsolódni tudjunk (igen, néha még ez is jár. Komolyan!)
Vannak gyerekek, akiknek ez maguktól is megy, szívesen elszöszölnek, elmolyolnak egyedül, és vannak, akiknek ez komoly tanulási folyamat, akár azért, mert kisebb a képzelőerejük, akár azért, mert több ingerre van szükségük ahhoz, hogy ne unatkozzanak, akár azért, mert csak akkor érzik magukat szeretetben, ha velük foglalkozunk. Segít, ha megtaláljuk a szórakoztatásukhoz való ragaszkodás okát, de az alábbi eszközök ezek feltárása nélkül is eredményesek lehetnek!
Keresd az esélyt a sikerre!
Érdemes végiggondolni, vagy egy-két napig megfigyelni, hogy mikor, milyen körülmények között a legnagyobb az esély a sikerre. Van olyan időszak, játék, csillagállás, amiben amúgy is kevesebbet igényel téged a gyermek? Reggel? Délután? Este? Bent a lakásban? Kint az udvaron? A testvérek közösen? Vagy külön-külön? Ha előkerül a legó, a színező, a bicikli? Uzsonnaidőben? Vagy alvás helyett? Ha feladatot kapnak? Vagy ha maguk választanak játékot? Amennyire csak a lehetőséged engedi, érdemes akkorra időzíteni és úgy szervezni, hogy a legjobb legyen az esélyed a sikerre. Azt is érdemes megfigyelned, hogy az önálló játékuk idején mi az, ami miatt először hozzád szoktak fordulni, hátha azt is meg tudod előzni: előkészíthetsz uzsit, levehetsz előre még egy-két játékot (vagy odakészíthetsz egy biztonságos fellépőt nekik), megegyezhettek az osztozkodás univerzális szabályaiban erre az időre, stb.
Menetrend
Sokat segít az “anyamostnemvelemfoglalkozik” elfogadásában, ha nem kell nap mint nap megküzdeni érte, hanem része a rendszernek. Ebben nagy segítségü(n)kre lehet egy közösen elkészített, megrajzolt napirend vagy menetrend, amiben ott áll feketén fehéren, hogy melyik program után, melyik tevékenység előtt kell a gyerekeknek önállóan elfoglalniuk magukat. Ha az előző bekezdés szerint megtaláltátok és ki is tudjátok használni azt az időt, amikor a legnagyobb az esély a sikerre, akkor nyilván ekkorra tegyétek a napirendbe is, ha nem, akkor viszont megkérdezheted a gyerekeket is, hogy ők mikor tudják ezt leginkább elképzelni. Ha nem is az önálló játék idejének megválasztásában, de fontos, hogy a napirend összeállításában és készítésében szerepet kapjanak a gyerekek – a számukra is ismert pontokat nyugodtan kérdezd meg tőlük (Mit szoktunk csinálni reggeli után?), egyes helyeken lehessen döntési lehetőségük (Melyik legyen előbb, a reggeli, vagy az öltözködés? vagy: Amíg én készítem az ebédet, ti eldönthetitek hogy segítetek, vagy játszotok egyedül ) a szövegekhez tartozó képeket is rajzolhatják, színezhetik vagy ragaszthatják ők, ahogy arról is dönthetnek, hogy hova legyen kitéve.
Világos elvárások
Sokszor hasznos, ha pontosan megfogalmazzuk, hogy mit várunk tőlük. Például: “Szeretném, hogy önállóan játssz, amíg én megfőzöm az ebédet.” “Én most dolgozni fogok addig, amíg a mutató legfölülre ér. Szeretném, ha választanál egy vagy több játékot, amivel egyedül tudsz játszani ebben az időben.” “Amíg elintézem ezt a telefont, addig azt szeretném, ha csak akkor fordulnál hozzám, ha veszélyben vagy, vagy megsérültél. Minden másban telefon után tudok segíteni”.
Nem csak azért, mert a gyerekek sokszor nem pontosan értik vagy elfelejtik, hogy mit is jelent az számukra, hogy anyának most dolgoznia kell, hanem azért is, mert egy kimondott szabályt vagy elvárást megszegni az nagyobb rebellió, mint egy kimondatlant.
A szabályokat és elvárásokat, amik erre az időszakra vonatkoznak, érdemes korábban (például a napirend írásakor, vagy egy más nyugis, ráérős, jókedvű időpontban) részletesen tisztázni – hol és mit csinálhat ebben az időben (játszhatsz egyedül vagy a szobádban, játszhattok együtt a testvéreddel vagy külön, játszhat-e hangos játékokkal vagy csak halkakkal, stb), hogy milyen esetekben és hogyan fordulhat hozzád (például hogy bármikor odajöhetsz egy ölelésre, de beszélgetni nem fogok tudni veled, vagy ha bármiben segítségre van szükséged, akkor kijöhetsz hozzám, de én csak akkor fogok odamenni hozzád, ha végeztem a dolgommal), stb. Ne a tiltásokra koncentráljatok, hanem arra, hogy mit csináljon ő, és vonjátok be a megbeszélésbe kérdésekkel, választási lehetőségekkel.
Szuper eszköz az is, ha segítségkérésként fogalmazod meg azt, amit szeretnél tőle. A gyerekek nagyon szeretnek segíteni, mert fontosnak és megbecsültnek érzik magukat tőle! Mondd el őszintén, hiszen igaz, hogy az ő segítsége nélkül nem tudod olyan jól, vagy gyorsan elvégezni a dolgodat, ezért szükséged van rá, hogy önállóan játsszon, és ha sikerül, akkor jelezd vissza, hogy mekkora segítség volt ez neked!
Csinálja ő is
Nyilván szuper dolog, ha egy feladatba be tudod őt vonni, de vannak helyzetek, amikben nem tud részt venni. Arra viszont a legtöbbször van lehetőség, hogy ő is ugyanazt a tevékenységet végezze, ő is főzzön, dolgozzon, vasaljon vagy olvasson melletted.
Ez is egy tanulási folyamat
Próbálj meg úgy hozzáállni az ő önálló játékához, hogy ez egy tanulási folyamat. Szedjétek össze, hogy mik azok a játékok, amikkel egyedül is tud vagy tudnak játszani. Vehetsz és mutathatsz is neki ilyen játékokat, rengeteg logikai feladványos vagy kreatív játék létezik, a Pinterest tele Montessori ihletésű otthon is elkészíthető játékokkal. Ezekből akár egy ötletkört is készíthettek, amit kitesztek a falra, hogy mindig szem előtt legyen. Azon is lehet ötletelni, hogy hogyan tudja egyedül megoldani azokat a nehézségeket, amik miatt hozzád szokott fordulni – ha nem ér el valamit, akkor odatolhat egy széket, ha összevesztek egy játékon a tesóval, akkor beállíthatnak egy emlékeztetőt, ami 2 perc után csörög, ha szomjas, akkor tud engedni vizet a csapból. Készülj rá lelkiekben úgy, hogy az alkalmak gyakorlások, és lesz, amikor jobban, lesz amikor kevésbé megy majd jól, a szemed előtt pedig a fejlődés, ne a tökéletesség lebegjen. Amikor a megbeszélt fél óra helyett 10 perc után már a nyakadban lóg, akkor ahelyett, hogy a reflexből feltörő “nemigazhogynemvagyképes” lemezt tennénk fel, érdemes elismeréssel adózni a sikeres 10 percnek, megkérdezni, hogy mire lenne szüksége ahhoz, hogy folytatni tudja, vagy hogy még jobban menjen, vagy biztosítani a bizalmunkról, hogy a maradékot is ilyen jól el fogja tudni tölteni és legközelebb még jobban fog sikerülni. Mesékkel, bábozással is lehet gyakorolni, tanítani erre a helyzetre, és kijátszani ennek a feszültségét, ahogy az is, ha a délutáni mókázásban játszotok olyat, hogy ő nem ér rá veled foglalkozni, te pedig sírsz, toporzékolsz vagy rángatod a ruha ujját (de csak ha nevet rajta, ha gúnyolódásként éli meg, akkor azonnal állj!).
Legyen számára is különleges idő
Nem muszáj, hogy ő csak kibírja valahogy ezt az időszakot, neki is lehet ez egy különleges, értékes időszak a napban. Lehet egy különleges játékosdoboza, ami csak ilyenkor kerül elő, vagy lehet, hogy ilyenkor kapcsolsz neki zenét, vagy hangoskönyvet, vagy lehetővé teszel kosszal vagy zajjal járó játékokat, amit máskor nem szoktál. Nem tilosban járásokra, extra engedékenységre gondolok itt, hanem olyan dolgokra, amik egyszerűen nem voltak szokásosak, vagy olyanokra, amik számodra unalmasak, terhesek, nehezek, fárasztóak, de elvi akadálya nincs számodra. Miért ne hallgathatnák ugyanazt az egy számot ilyenkor a szobájukban újra és újra, vagy festhetnének órákig a fürdőkádban, pancsolhatnának egy tele engedett mosdókagylónál?
Tartsd fenn a kapcsolatot
A gyerekek nagyon könnyen elbizonytalanodnak a saját fontosságukban, szeretettségükben, nagyon igénylik, hogy biztosítsd őket a kapcsolatotok fenntartásáról. Ezért sokat segít, ha megegyeztek abban, hogy milyen módon jelzel neki te, vagy kérhet ő egy kis szeretetet. Hacsak a munkád nem zárja ki, akkor miért ne lehetne az a szabály, hogy egy puszira vagy ölelésre bármikor odajöhet? Vagy az, hogy akár végig játszhat melletted csöndben. Vagy odaülhet melléd és nézheti, amit csinálsz. Lehet egy titkos jeletek is (egy kézjel, egy grimasz, egy jelszó), amit mindig mutattok egymásnak, amikor látjátok egymást. Írhatsz vagy rajzolhatsz előre néhány üzenetet, puszikártyát, amit a különidő során odaadsz, előre elrejtesz és ő megtalálhat, vagy csak egy fix helyre teszel, ahonnan ő előveheti. Kinevezhettek egy tálat vagy fiókot, ahova ő mindig leírja – lerajzolja, vagy csak tesz egy jelzővalamit, amikor valamit szeretne elmondani neked, és akkor a különidő végeztével te időt szánsz rá, hogy azokat meghallgasd. Érdemes kifejezett szeretettanktöltést csinálni a különidő előtt, után (ha utána van, akkor semmiképp ne hozd előrébb, mint amiben eredetileg megegyeztetek), vagy akár mindkét alkalommal (érdemes kikísérletezni, hogy melyik verzió válik be legjobban). Szánj rá legalább 5, maximum 30 percet, amikor csak az övé(k) a figyelmed és csináljátok pont azt, és pont úgy, ahogyan ő(k) szeretné(k)! Feltöltött szeretettankkal könnyebb elengedni anyát, és könnyebb kivárni a szükséges idő végét akkor, ha biztos lehetek benne, hogy utána csak velem foglalkozik.
Minden gyerek más, így mások abban is, hogy mennyire tudják elfoglalni magukat egyedül. Nem kell, hogy okold magad, ha ez nektek nehezen megy, de nem kell lelkifurdalást érezned amiatt sem, hogy ha rá vagy kényszerítve, vagy ha neked magadnak szükséged van rá. Induljatok el ezen az úton bátran, és örüljetek minden kicsi sikernek!