Még egészen pici volt Fülűnyúl, amikor én és a lakásunk átment a KonMari folyamaton, azaz Marie Kondo renrakási, otthonteremtési módszerén (amiről, ha még sohasem hallottál, vagy nem tudsz eleget, itt tudhatsz meg sokkal többet). Nem, nem lett folyamatos élére vasalt rend a lakásban, a szemlélet azonban azóta is hatással van a mindennapi életünkre, és sok olyan dolgot tanultam belőle, amit szeretnék átadni a gyerekeimnek, ezért fontos nekem, hogy ők is találkozzanak a módszer egyes elemeivel. Hiszen a Pozitív Fegyelmezés egyik alapköve éppen ez – gondoljuk végig, hogy mit szeretnénk tanítani a gyermekeinknek, és aztán tudatosan tanítsuk nekik a választott értékeket.
Az egyik dolog, ami biztosan rengeteg embernek alapvető, nekem viszont például állandó küzdelem a rendszeretet és a rendfenntartás technikája. Nekem ezt nem sikerült elsajátítanom gyerekként, ezért nagyon szeretném, ha a lányaim túltennének ebben rajtam. Még jobb, hogy nem csak öntudatlan automatizmusok, hanem megfogalmazott technikák is tudják segíteni őket ebben nem csak (nem annyira) most, hanem felnőtt korukban (is).
De a Konmari módszer igazából nem a lakásunkról szól, hanem az életünkről, és rengeteg olyan dolgot tanít, ami az élet más területein még hasznosabb. Például megtanít arra, hogy csak azt vegyük meg, ami igazán örömet okoz, és ezzel mértékletességre szoktat. Ez mostanában nagyon is aktuális kihívás a házunk táján, mivel Csajszibarack és Fülűnyúl is a kapitalizmus elkötelezett híve. Lassú, de fontos tanulás lesz, hogy a vásárlás pillanatnyi kielégülése nem hoz valódi örömöt.
Egy másik, számomra hasonlóan fontos üzenete, hogy azt, amink van, azt becsüljük meg, örüljünk neki, és vigyázzunk rá. Ezt még gyakorolni kell, mert könnyen előfordul, hogy természetesnek, adottnak vesszük a tárgyainkat és nem foglalkozunk velük, így hamarabb amortizálódnak, és akkor már nem is okoznak örömet, csak bosszúságot, sóvárgást és újabb vásárlást. Pedig sokkal fenntarthatóbb, és sokkal vidámabb is, ha megadjuk azt a figyelmet a dolgainknak, ami nem csak ahhoz kell, hogy épségben maradjanak, hanem ahhoz is, hogy legyen alkalmunk élvezni őket.
A Konmarizás ezen kívül elengedni is tanít. Elengedni először azokat a tárgyakat, aztán azokat a programokat, elvárásokat, embereket, amik több emergiát visznek el, mint amennyi örömet okoznak. Elenegedni nehéz, de érdemes gyakorolni. Én például nagyon szeretném, ha legkésőbb tinédzser korukra a gyerekeim megtanulnák elengedni azokat a haverokat, akik bántják őket, és például nemet tudnának mondani akkor, ha valami hülyeségbe akarják belerángatni őket azért, hogy menőnek tűnjenek.
Ezeknél is fontosabb szerintem az önismeret, ami rengeteget fejlődik, ha az ember odafigyel magára, az érzéseire, arra, hogy hogyan szeretne élni és mi okoz neki örömet. Mennyivel jobbak az esélyek egy sikeres továbbtanulás, karrier és párválasztásra, ha ezeket a döntéseket valóban magunkat megismerve hozza meg az ember, nem például a tanár jófejsége, az iskolai jegyek, vagy menőség alapján!
De talán a legfontosabb, hogy örülni tanít. A fenti készségek mind mind közelebb visznek bennünket ahhoz, hogy jól érezzük magunkat az életünkben, de azt hiszem, az öröm megélése mégsem (mindenkinek) automatikus. Figyelemmel, tudatossággal, odafordulással, jelenléttel, gyakorlással az örülnitudás fejleszthető. Márpedig ki ne szeretne, és ki ne szánna a gyerekeinek is örömtelibb életet!?