Előkészületek és az első nap
Mielőtt nekiláttunk volna a bölcsinek, összepakoltuk a bölcsis cókmókot, berendeztünk egy kis bölcsit a játékbabáknak, rajzoltunk közösen egy kis könyvecskét a napirendjével (nem volt türelem végigcsinálni, úgyhogy eltettük későbbre), és úgy általánosságban rengeteget örömködtünk a bölcsinek. Megismertük a bölcsinéniket is, akik jártak nálunk családlátogatáson (igaz, a gyerek helyett inkább papírokkal foglalkoztak), így őket is tudtuk emlegetni, és persze sokat olvastuk a Bori oviba bölcsibe megy című világirodalmi klasszikust.
Az első napnak így lelkesen és örömmel vágtunk neki. Végigcsináltuk a napirendi táblán látható készülődési lépéseket, bevittük Csajszibarackot az óvodába, és büszkén – vidáman eltrappoltunk a bölcsibe. Ott aztán mindent megszemléltünk és vidáman játszottunk. Együtt. Az izgalmak még csak most kezdődnek!
2. Nap
A tegnap berendezett bababölcsinél indította a napot Fülűnyúl, úgyhogy reggeli előtt gyorsan játszott, főzött és reggelizett a baba a bölcsiben, aztán anyát ő maga dobta be a dobozba, ahova dolgozni jár. Tegnap és ma is, ahogy az ovi felé vittük a Csajszibarackot, Fülűnyúlnak mindenféle ötletei támadtak a bölcsi helyett (bolt, csokifagyi, oviban reggelizés, stb.). Tegnap megkérdeztem, hogy lehet-e, hogy a zümikéje kicsit fél a bölcsitől, és igent mondott, ma pedig már maga is mondta hogy fél a Müzike. Erre mindig azt mondtam, hogy mondja meg a Müzikének, hogy ő végig ott lesz vele és megvigasztalja ha kell, és majd megmutatjuk a bölcsinéninek is, aki nagyon kedves, és Lilikével is lehet játszani, akit a tegnapi közös ebéd óta elkepesztő lelkesedéssel emleget a lányom. Ettől megnyugodott, és az oviból már jókedvűen indultunk tovább. A buszon azért elolvastuk párszor a Bori oviba megy-et (nálunk persze bölcsibe megy). Ma 40 perccel többet töltöttünk a bölcsiben (egy óra lett volna, de elkéstünk). Tegnap Fülűnyúl nagyon jól eljátszott egyedül (nélkülem) a csoportszobában, nem is foglalkozott velem, csak amikor szopizni akart, úgy kb 3-4-szer. Ennek kapcsán tegnap megkértek, hogy a bölcsiben ne szoptassak egyáltalán), amire tegnap még azt mondtam hogy otthon megbeszélem vele, de közben rájöttem, hogy akkor ahelyett, hogy eljátszana nélkülem, rajtam fog lógni ordítva hogy “csicsíja babája”. Ezt ma el is mondtam nekik és szerencsére el is fogadták, pedig már készítettem a lelkem a vezetővel való bunyóra. Ma kint voltunk szinte végig az udvaron, és kint sokkal többet hívott játszani a maki, mint tegnap bent. Szerintem amúgy nem rám volt szüksége (azt a 3 szopizás lefedte), csak játszópajtásra, de sajnos a bölcsinéni nem legyeskedett körülötte egyfolytában, így aztán jobb híján engem hívott. Egyszer beküldtek “pisilni”, de aztán max 15 perc múlva már hívtak mert hogy nagyon mondta h csicsíja. Sírni bőőőőőven nem sírt még, szerintem még nem lett volna sürgős. Tegnap háromszor is voltam kint a teremből ennyi időre, csakúgy, papírokat intézni meg ebédet befizetni, szóval szerintem ez most nem volt nagy előrelépés. Holnap igyekszem valami küldetést teljesíteni, veszek valami fontosat a boltban. Remélem, van a közelben bolt…
Ebéd után tegnap és ma is eljöttünk, lelkesen elköszönve a gyerekektől, a bölcsinénitől és a ma felfedezett imádott Csokifagyinak keresztelt babától, akivel nagyon szeretett volna még játszani, de sajjjjjjnos már mennünk kellett, majd holnap. Délután megint elővesszük a bölcsibe járó babákat, és ágyat is telepítünk bele Fülűnyúlnak, meg a többi gyereknek, és ha lesz kedv, akkor tovább rajzoljuk a napirendi pontokat felsoroló bölcsis könyvet. Meg persze fűnek fának elmeséljük, hogy mi minden történt ma a bölcsiben.
Beszoktatás 3. Nap
Miután sikerült lebeszélnem a bölcsit a reggel 8 órás érkezésről, így békésen megreggeliztünk, elkészültünk és elindultunk oviba – bölcsibe. Müzike ma is félt kicsit, mi ma is együttéreztünk vele, az ovi ajtajában megint szüttyögve oviba szeretett volna menni inkább, de azért a bölcsifelé lelkesen énekeltük együtt, hogy “Kék csibe és zöld (olykor rózsaszín) csibe, együtt mennek a bölcsibe”, meg “kék cipő és zöld (olykor rózsaszín) cipő együtt jönnek a bölcsiből.” Kérdeztem, hogy ő mivel fog játszani, amíg én ma kimegyek, mert van egy kis dolgom: le kell adnom egy papírt. Mondta hogy a Csokifagyi babával. Tegnap délután óta gondolkodom valami jobb küldetésen, ahova el kellene mennem, például neki venni vagy hozni valami fontosat , de semmi vállalható nem jutott eszembe sajnos. Ő mondta hogy anya pisil, mert tegnap ezzel küldtek ki, én meg bólogattam. Érkezés előtt még szopiztunk egy nagyot, hátha az mérsékli a benti szopik számát, de ez nem mondhatnám, hogy bevált. Van ma itt egy gondozónó-hallgató, aki azért jött, hogy megfigyelje a beszoktatást, úgyhogy azt hittem, hogy végre árnyékként követ majd a bölcsinénink minket, de sajnos továbbra is leginkább csak akkor van Fülűnyúllal, amikor én nem vagyok ott. Érkezés után megkaparintottuk Csokifagyit, és rögtön mentünk is az udvarra. Egy pár perc múlva be is mentem “pisilni”, de hamar hívtak újra, hogy szólongat. Utána kicsit elnyelte a föld a bölcsinéninket, úgyhogy én próbáltam nemszórakoztatni a Fülűnyulat, szopiztunk, mondókáztunk, de amikor lehetett inkább elküldtem játszani egyedül. Megbeszéltük, hogy ha visszajön a Bölcsinéni, akkor én elmegyek papírt leadni, és hogy már nagyon várjuk, együtt szólongattuk, hogy vááááárlak, gyereeeeeeee. Kicsivel később felbukkant a 10óraival, ami nagyon praktikus, enni imád a maki. Mondtam, hogy most bemegyek, és hogy jönni fogok érte, mindig visszajövök, és felsoroltuk hogy addig kivel-mivel játszhat. Aztán bejöttem. Egy darabig ölben volt de csendben, aztán jött egy hosszabb sírós időszak, szintén ölben, babusgatva, bár hogy mi hangzott el azt sajnos nem hallottam. De végül sikerült megnyugtatni őt, és bár nem jókedvű, de folyamatos foglalkoztatás mellett nem sír, csinálja a kis dolgát. Amíg a többieket is behozzák, addig bent szöszölhet, aztán ebéd – ekkor már annyira jól elvan, hogy ebéd után kipróbálja az ottalvós ágyat is, üldögél és le is fekszik benne, de aztán az első nyikkra kihozzák. Nem örülök, hogy kihozzák, direkt mondtam hogy én szeretnék bemenni mert ezt beszéltük meg, hogy jövök érte. Jó lett volna az is ha megbeszéljük, hogy mikor jövök, bár tudom, hogy akkor nem mertünk volna ekkorát lépni és már jöttem volna ebéd előtt, és akkor kimaradt volna a nyugis, jó rész neki. Hazafelé is nagyon vidám az út, megbeszéltünk, hogy holnap kivel játszik amíg én nem leszek ott. Apának elmeséltünk mindent, azt is, hogy sírt. Kérdeztem, hogy miért sírt, azt válaszolta, hogy azért mert én anyám. Megegyeztünk hogy hiányoztunk egymásnak és hogy mindig menni fogok érte.
Beszoktatás 4. nap
Elaludtunk, így nagyon pikkpakk volt a reggel, a kicsi reggelizett, a nagy felköltözött és már indultunk is. Ma reggel Zümike már nem félt, nem volt szüttyögés meg sírdogálás, bár azért biztos ami biztos reggeli az oviban az volt. Útközben Borit nézegetett a kocsiban, és legalább 3-szor beszéltük meg, hogy banánt és epret hozok neki, amíg ő bölcsiben lesz. Időközben megszületett az igény a kék eperrel, de sikerült meggyőzni hogy a rózsaszín mégis jobb lesz. Csak málnát kaptam, remélem, az is elmegy. Azt is megdumcsiztuk, hogy a pulcsimat is otthagyom, innen is lehet tudni, hogy visszajövök. Ahogy megérkeztünk, kicsit örömködtünk a bölcsinéninek, és rögtön mehettünk is megint ki. Elkértük a Csokifagyibabát, akit rögtön boldogan tologatni is kezdett, de aztán rövid idő után már hívott magával, hogy játsszak vele. Kb negyed órát voltam vele, aztán magához hívta a Bölcsinénink, megölelgette, és mondta hogy anya most elmegy, köszönjünk el. Megint elmondtuk, hogy miért megyek, aztán puszi és elmentem. Nem borult ki rögtön, de mire a kocsihoz értem, már hallottam, hogy sír.
Szörnyű ezt hallani, de ha meg tud nyugodni velük, az hihetetlen bizalmat épít köztük. Mire visszaértem, már békésen játszott a szobában, és énekelgetett a nyuszinak, aztán megebédelt, kicsit befeküdt az ágyba, aztán kijött hozzám. Hoztam a banánt, meg eper helyett málnát (szerinte azért az is eper), amire elégedetten rávetette magát. Elmondták, hogy 3/4 órát sírt, és addig nem is hagyta magát vigasztalni, de aztán a Bölcsinénihez ment, megnyugodott és vidáman játszott. Ezt azért elég fájó hallani, de ő otthon is ilyen, ki kell ordítania magából a dühét, mielőtt vigasztalni lehet, de az, hogy menedéket talált a gondozóban, az azt jelenti hogy nagyon jó úton járunk. Ő is elmesélte ezt, mondta hogy “anyát vártam”, és amikor kérdeztem, hogy az milyen volt, azt mondta : “azért mert sírtam”. Megölelgettem, aztán kérdeztem hogy ki vigasztalta meg, ő széles mosollyal mondta a Bölcsinéni nevét, aztán megegyeztünk abban, hogy ottaludni a Zümivel fog, meg dumcsiztunk arról hogy kivel és mivel játszott, aztán békésen hazamentünk.
Beszoktatás 5. Nap
A mai reggel nem volt könnyű. Eleve napok óta ment az agyalás, mert nem túl előrelátó módon beígértem Csajszibaracknak egy kettesben délelőttöt diáksztrájk címen, viszont nem találtuk a megoldást, hogy Fülűnyúl hogy jusson be a bölcsibe kiborulás nélkül. Végül Csajszibarackot bevittük az oviba, azzal hogy 10re jövök érte, és ahogy szoktuk, indultunk tovább. A kocsiban viszont kezdődött a sírdogálás, hogy ő is jön velem banánért. Mondtam, hogy van banán, álljunk meg és együk meg (kocsiban nem eszünk), meghallgatom a sírást. De nem volt sírás, így a banán közben inkább Bori bölcsibe megy-et olvastunk. Aztán vissza a kocsiba, újabb sírás hogy szopi. Oké, szopi a bölcsinél. Nem nem, a kocsiban. Jó a kocsiban a bölcsinél. Nem, kocsiban. Elfáradtál, igaz kincsem. Nehéz ma bölcsibe menni. Hiányozni fogunk egymásnak, te is nekem nagyon. Milyen jó arra gondolni, hogy újra találkozunk! Gyerek még mindig sírdogál, dugó is van, új stratégia: “Menjünk már! Menjünk már! Oda akarok érni, szopiszopiszopiszopi, menjünk már!” Néha nyöszörögtem néha skandáltam, gyerek néha kuncogott néha csodálkozott, mindenesetre megnyugodott. Odaértünk, halleluja, szopi a kocsiban mondom. De nem, ő be akar menni, hát én biztos nem tartom vissza. Bent cipőcsere, na jó azért szopi is, egyik másik egyik másik. Bölcsinéni kérdezi, hogy bejössz majd hozzám? Fejrázás, anyába bújás, kézmosás, végre a szobába adom be, nem az udvaron kezdünk, juhú. Bölcsinéni bevenné, de épp nyakig pelenkáz. Így kezet mosunk és Fülűnyúl betotyog, én már nem akarok bemenni vele. Próbálom szólongatni, hogy jöjjön ki elbúcsúzni, hogy aztán egy elfoglalt pillanatban megpattanhassak, de nem jön. Bölcsinéni bemegy hozzá és mondja, hogy én megyek a dolgomra. Én beintegetek, ő kiinteget, mondom a banánt, ő már nem is figyel. Úgy látszik, kisírta magát útközben. És tényleg, amikor ebédnél megyünk, akkor is minden oké, keveset sírt, sokat játszott, jól evett, boldogan jön Énanyámhoz. Puszi puszi átöltözés, kivel játszottál, mi volt az ebéd, sírtál kicsit, ki vigasztalt meg, hol fogsz aludni.. .Aztán vidáman haza.
Beszoktatás 6. nap
A mai reggel elég hektikusan indult. Reggel szerelők jöttek, így 30-40 perc késéssel és némi feszültséggel indultunk el. Ráadásul azt terveztem, hogy veszünk valami apróságot Bölcsinéninek, amit ma aztán be lehet vinni, mert számítottam némi ellenkezésre, de teljesen megfeledkeztem róla. A hétvégén ugyanis nem sok szó esett a bölcsiről – néhányszor feljött, de Fülűnyúl nem kapott a témán, így nem erőltettük. Szerencsére amikor elhangzott a “Nembölcsibe”, akkor eszembe jutott a sportágválasztón zsákmányolt kulcstartó, ami pont megfelelőnek tűnt a feladatra. Extázisba épp nem jött az ötlettől a kisasszony, de azért 3-4-szer is sikerült leszerelnem vele a tiltakozást. Az otthoni reggeli kimaradt, ezért az elmaradhatatlan léleknyugtató oviban reggelizés után még a pékségbe is beugrottunk, hogy minél nyugodtabb és derűsebb legyen az út a bölcsibe, és nem is volt tiltakozás, egészen addig, amíg a Bölcsinénink át nem akarta venni. Akkor bújt belém, az ajándékot sem akarta átadni, a Csokifagyibabáért sem akart bemenni, a Zümi sem érdekelte, csak csimpaszkodott. Mégegyutolsót szopiztunk, közben megbeszéltük, hogy jövök érte ebéd után, aztán átadtam, és Bölcsinéni kivitte az udvarra. Óriás sírás, de mire kiértem a bölcsiből, már nem hallottam hogy sírna, pedig hátraosontam az udvarhoz. Ezzel együtt a mai elválás engem is nagyon megviselt, sokáig ültem még a kocsiban a bölcsi előtt, szomorúan és céltalanul. Fél egyre mentem vissza, valamivel később mint eddig, nem közvetlen ebéd után, hanem némi ágyban üldögélést-fetrengőzést hagyva. Már be volt sötétítve, és Bölcsinéni kiüzente, hogy lehet hogy elalszik. Végül nem aludt el, hosszas fetrengőzés után felült, és kihozták. Kiderült, hogy jól hallottam, tényleg nagyon hamar megnyugodott és jól el is játszott délelőtt, ebédidőre viszont elfáradt és elromlott a kedve, nem igazán evett. Persze az is lehet, hogy csak a zellerfőzelék nem volt annyira népszerű. Ma sem érkeztem üres kézzel, amíg ő bölcsizett, én kinyomtattam neki egy elismerő oklevelet, amit azért kap, mert bölcsis lett. Lelkesen gratuláltam neki, és elmagyaráztam, hogy mi van rajta, aztán elindultunk haza szegény félálomban kóválygó kölökkel, aki mesélte, hogy ma is sírt, de azért kibírta szopi nélkül egészen hazáig, és arra is vállalkozott, hogy holnap ottalszik a bölcsiben.
Beszoktatás 7. Nap
Azt hiszem, ma elértük a mélypontot (legalábbis nagyon remélem ). A tegnapi Kialszikholnapabölcsiben? Éééééén! Után ma a “nem bölcsis” volt a refrén. Már reggel, amikor Csajszibarack próbálta lelkesíteni a Csokifagyibabával meg Lilikével, csak tiltakozott, hogy ő a maga részéről nem. Ezen kívül mindenféle remek időhúzó ötletei támadtak a rollerrel menéstől a cipőcsereberéig. Nem is tudtam, hogy már tud ilyet. Útközben mindig szólt, hogy rossz irányba haladok, ő egyáltalán nem akar a bölcsi felé menni. Mire ideértünk, sírt és néhányszor megpróbált az ellenkező irányba futni. Én csak öleltem magamhoz, mondtam, hogy elfogadom hogy sír és hogy ez nagyon nehéz, de legfőképpen hallgattam. Mondtam, hogy várunk itt kint egy kicsit, szóljon, ha kész van (Csajszibaracknál ez mindig jobban működött, mint a ragtapaszletépés), de Fülűnyúlnál nem szokott, és ez most sem változott, így 20 perc után mondtam, hogy veszünk egy nagy levegőt, és bemegyünk. A bejáratnál elhelyezett kis installáció kapcsán ma is, mint minden reggel, elmondtuk az Iciri-piciri mesét, ez segített megnyugodni, de ahogy megjelent a Bölcsinénink, újra kitört a zokogás. Kivittem az udvar kapujáig, megöleltem, mondtam hogy jövök érte alvás után és hogy Bölcsinéni segít megnyugodni, aztán átadtam.
Mire kiertem a bölcsiből és hátraosontam az udvarhoz kukucskálni, már nem sírt, Bölcsinéni ölében nézelődött. Fél1re jöttem érte, addigra már aludt. A délelőtt nyugodtan telt, az ebéd kicsit nyűgösen, de hagyta magát megvigasztalni, lefeküdt az ágyba és hátsimogatással simán elaludt, minden “jajj istenem szopizik még, szoptatva alszik el, úristen úristen” ellenére. Fél 2ig aludt békésen, akkor felült és kihozták hozzám, álmosan, de vidáman, jókedvűen.
Beszoktatás 9.-11. Nap
Be kell látnom, hogy nehezebben megy a bölcsis beszoktatás, mint gondoltam. Annak ellenére, hogy Fülűnyúl gyorsabban oldódik és kevésbé anyás, hogy több mint fél évvel idősebb, amikor kezdi a bölcsit és sokkal többet volt már másokkal nélkülem, mégis Csajszibaracknak volt könnyebb a bölcsikezdés. Azon kívül, hogy reggelente sír, éjszaka is felébred mert fél, és vándorolnunk kell általában fel az emeletre, de néha az sem tűnik elég biztonságosnak. Így aztán igyekszem minden létező eszközt bevetni, hogy kicsit könnyebb legyen. A mindenféle játékfigurák bölcsissé kinevezése, és egyéb direkt bölcsis játékok most egyáltalán nem válnak be, viszont az elválást és újra találkozást feldolgozó kergetőzések (Neeeeeee, ne hagyj itt brühühü) és bújócskák nagy sikert aratnak. Amikor elalszik, még szoktam kicsit simogatni, és beszélek hozzá, elmondom, hogy a bölcsiben biztonságban van, szeretik őt és vigyáznak rá, én mindig mindig visszajövök érte, és szabad ott jól érezni is magát. Ezt szoktam mondani olyankor is, ha “Zümike fél”, vagy pedig azt, hogy megvédi őt például a ruhájára rajzolt oroszlán. A Zümike fél mellett a másik lemez még a “várom anyát”, amire volt már, hogy óriás kacagás közepette eljátszottam, hogy én mennyire várom hogy mehessek érte, de általában azt szoktam válaszolni, hogy várj nyugodtan, mert én mindig mindig visszajövök érted. Ez ma reggel annyira megnyugtatta hogy a “Lalu nem bölcsis” – ből “Lalu bölcsis” lett ma reggelre, vidám nevetgéléssel, hordozóban ugrabugrálással. Csütörtök reggel egy szívecskét, “anyajelet” rajzoltam mindhármunk kezére, és azt mondtam hogy ha hiányzunk egymásnak ezt bármikor meg lehet nyomni, és akkor egymásra gondolunk. Ez annyira bevált hogy az amúgy már gond nélkül oviba járó Csajszibarack kérte mára is. Óriási sláger továbbra is a Bori óvodába megy, amit ma már fejből, még jobban a mi élményeinkre szabtam, annyira, hogy az egyik ponton már beleszólt, hogy ő is, és onnan Bori minden lépésénél leszögeztük a hasonlóságot. Csütörtökön még az odautat végigsírta, de megnyugodott, amikor felajánlottam, hogy a kaputól a teremig bármikor mondatja, hogy állj, és akkor megállunk megpihenni egy kicsit, ettől a zokogás hüppögéssé szelídült, és az is elmúlt, amikor a bejárathoz érve elszavaltuk az Iciri-piciri kismacska történetét. Bent aztán kértem, hogy mutassa meg, hogy hol kell kezet mosni és melyik a törölközője, és ezután már magától vonult be a terembe és kiáltotta vissza hogy Szia anya. Tegnap este még sírásmeghallgatásra is volt alkalmam, mivel 20 perc alvás előtti szopi és Csajszibarack álomba szenderülése után kirobbant az őrjöngve sírás, arra hivatkozva, hogy menjünk ki a szobából, de szerintem inkább a bölcsi miatt, és el is tartott egy kellemes 25-30 percig, amíg végül sikerült megnyugodnia és fejét a vállamra hajtva elaludnia. Mivel csütörtök délután az egész napos miniworkshopolás miatt nem tudtam én menni érte a workshopok miatt és este is a nagyi altatta, és szombaton is szülőtréning volt, ezért aztán a pénteket hivatalos csajos nappá nyilvánítottuk és senki nem ment sehová. Ma viszont, köszönhetően talán a fentieknek, talán a tegnapi lefekvés előtti őrjöngve sírásnak, az időnek, vagy ezek kombinációjának, könnyek nélkül értünk a bölcsibe, és azonnal barátságot is kötöttünk a be szokását ma megkezdő Bencével, így aztán a két kis töpörtyű kézenfogva indult ki az udvarra meghódítani a világot.
Beszoktatás – 1 hónappal később
Holnap lesz egy hónapja hogy elkezdtük a beszoktatást. Egy héttel ezelőttig szépen haladt is minden – a reggeli sírás egyre későbbre tolódott, legvégül már a bölcsis ágyak megjelenése váltotta csak ki, míg végül az is elmúlt, és már örömmel bújt be ebéd után. Ezzel párhuzamosan az alvás is egyre hosszabb és nyugodtabb lett, míg végül már eltartott 3-ig, amikor ébred és uzsonnázik a csoport. Innen a következő lépés már az lett volna, hogy uzsonna után érkezem, de ekkor közbejött egy soproni tanfolyam, amikor apával ébredt és ment a bölcsibe az én Kék csibém, akit délután nagyi hozott el. Ez a nap viszont annyira nehézre sikerült minden felkészítés ellenére, hogy visszaléptünk legalább két mezőt. Újrakezdődött a reggeli sírás, a nemakarokbölcsibemenni, az altatás előtti kiborulás, amit csak azzal tudtak lecsendesíteni, hogy felpolcolták a fejét párnákkal, hogy azonnal lássa, ha jövök. Az új jelszó (az anya mindig mindig jön értem mellett) a futok szaladok anyához lett. Azóta kihagytunk 2 pénteket és egy hétfőt, hogy feltöltsük az anyatankot, számtalanszor elmeséltük Borit és sok (látszólag) indokolatlan sikítós sírást hallgattunk végig, de úgy tűnik, lassan sikerül helyreállítanunk a Sopron előtti állapotot. Bár beérve elhangzik egy-két halk nembölcsi, de jókedvvel megyünk, útközben minden fordulás áll megörül, hogy erre van a bölcsi, megvannak már a fix megnyugtató szófordulatok, rutinok, aminek egy részét ő maga is mesélgeti, mondogatja napközben. Napközben szuperül eljátszik és délután kérdezem, hogy kivel játszott, említi valamelyik kis csoporttársát, és a gondozókhoz is kötődik. A 4-fél5-ös elhozás még mindig várat ugyan magákra, de talán már nem sokáig.
